Vitályos Eszter kormányszóvivő friss Facebook-videójában bejelentette: a megújult Széchenyi Kártya Program rakétaként segíti a magyar vállalkozások felszállását.
A program immár még nagyobb kerettel és kedvezőbb feltételekkel áll a vállalkozók rendelkezésére. A kormányszóvivő szerint 2025-ben a Széchenyi Kártya Program történetének egyik legjelentősebb bővítése valósult meg.
A legfontosabb változások a következők:
- A beruházási hitelek keretösszege 500 millió forintra emelkedett.
- A folyószámla- és likviditási hitelek felső határa 250 millió forint lett.
A kamatok is jelentősen csökkentek:
- A beruházási hitelek kamata mindössze 3%.
- A folyószámla- és likviditási hiteleké 4,5%.
A program célja, hogy a hazai mikro-, kis- és középvállalkozások még könnyebben valósíthassák meg fejlesztéseiket, bővíthessék tevékenységüket, és stabilan működhessenek a változó gazdasági környezetben is. A kormány a bővítéssel nemcsak a forrásokat növelte meg, hanem a feltételeket is rugalmasabbá tette, hogy minél több vállalkozás élhessen a lehetőséggel.
Vitályos szerint
a Széchenyi Kártya kibővítésével a magyar vállalkozók szabadon szárnyalhatnak.
Nyitókép: Istvan RUZSA / POOL / AFP